Szeretettel ajánlom ezt a postot blogolo+-nak, aki szerint problémáimmal bátran forduljak a rektorhelyetteshez.
Adott a TVSZ 5§ (5) pontja (bizony, ez ám 2009 decemberi friss TVSZ, gondolom te is tudsz róla, hogy frissült, nem?...)
A tantárgyi követelményrendszer a hallgatók és az oktatók számára megfogalmazza teendőiket és azok határidejét annak érdekében, hogy a hallgatók a tantárgyat teljesíthessék. A tantárgyi követelményrendszert a hallgatói információs rendszerben a tantárgyfelvételnél megjelenő információknak tartalmaznia kell, azt a hallgatók számára a regisztrációs időszak első napjától, legalább elektronikus formában, az oktatás első hetében pedig a tanszéki hirdetőtáblán írásban elérhetővé kell tenni, és a hallgatókkal szóban is közölni kell. A Kar rendelkezhet úgy, hogy a tantárgyi követelményrendszer csak a hallgatói képviselő írásbeli ellenjegyzése után érvényes. A tantárgyi követelményrendszer időben történő meghirdetéséért és tartalmáért a tanszékvezető/intézetigazgató felel. Amennyiben a tanszékvezető/intézetigazgató nem intézkedik, a hallgatók kifogásaikat írásban jelezhetik a regisztrációs hét utolsó napjáig az illetékes Kar oktatási ügyekért felelős dékánhelyettesének, aki köteles eljárni az ügyben. Ha a hallgató ebben az esetben nem jár sikerrel, kérelemmel fordulhat a tudományos és oktatási rektorhelyetteshez. A rektorhelyettes egyedi elbírálásban orvosolja az esetleges joghátrányokat
Kéremszépen! Ezek szerint minden tanszéki hirdetőtáblán ott lóg az összes tantárgy tematikája, ugye? Fussunk csak egy gyors kört az egyetemen... Ha jólsejtem csak a Vezetéstudományi Intézet, és a Statisztika tansziék faliújságán találjuk meg pöpecül kiraktva a tantárgyi tematikákat.
Most akkor fogjam meg a Rektorhelyettes úr kezét, és vezessem körbe az Egyetemen, hogy lássa, az összes tanszék magasról tesz a kötelezettségeire?
Nézzük végig a honlapokat, korábban is írtam már, a tanszékek nem rakják fel az információkat! Moodle-on is csak 3 tantárgy tematikája van fent a 3. héten!
Sőt, volt olyan tanszék is, ami körbeküldött szeptemberben, a 0.héten egy üzenetet, hogy az első héten nem tartanak órákat. És persze a honlapjukon sincs fent semmi! Na akkor a diák mi alapján válasszon tanárt, hogy rendezze a félévét, ha foggalma sincs, mi lesz a tárgyból a követelmény?
Szívesen írok én minden fellelt hiányosságról a Rektorhelyettes úrnak, de egy fél A4-es füzetet tele tudnék írni! Csatoljak képeket, videófelvételeket?
A tanárok tesznek a diákokra, leadják a tematika szerint ütemezett anyagot -jóesetben a 80 perc keretén belül, rossz esetben a 90.percben hagyja el a tanár száját a mondat, hogy és akkor most nézzük azt a feladatot, amin a vizsgázók 95%-a elcsúszik...számvitel...- és angolosan távoznak az órák végeztével.
Én elhiszem, hogy a tanárok is panaszkodnak a diákok szorgalmának hiányára, van mire, de egy olyan egyetemen, ahol könyörögni kell a tematikákért, (mert fel nem tölti a tanár, órára meg 15-darabot hoz be a 100 fős terembe) ahol a 'gyakorlat' jelzésű órákon is csak a tanár beszél, és elmeséli a könyvének összes fogalmát, és elméletét, ahol egy e-mait nem tudnak küldeni, hogy bombariadó van, ne gyere órára, ahol a tanároknak küldött e-mailjeim fele megválaszolatlan marad... ott igen sok diák érzi úgy, ha ezt tudtam volna, nem jövök ide...
Sajnálom, de ez az igazság. Sokkal többet vártam ettől az egyetemből, mind szellemiségben, mid oktatásban, mind a tanárok színvonalában.
Nagyon sok diáktársamtól hallom vissza ezeket a gondolatokat, lassan szállóigévé válik, hogy a Közgázt azért fejezi be mindenki 5 év alatt, mert nincs miért ittmaradni, mert jobb lenne már túllenni ezen az egészen, és elmenni innen.
Mérföldekkel kevésbé lennék ilyen negatív, ha legalább a kommunikáció működne az egyetem, és a diákok között! De hiába kilincselek a TO-ra, hiába írom a panaszokat a HÖK-nek, a Kommunikációs irodának, nem változik semmi.
Nem szólnak, hogy megújult a TVSZ, vagy egy része (pl most decemberben is), nem szólnak, hogy bombariadó van, nem szóltak, hogy bevezették a kreditdíjjat, nem szóltak, hogy a nyári vizsgaidőszak utolsó 2 hetében az E épület mosdóinak fele se működik(vizsga végeztével inkontinencia rulez), nem kapsz választ soha a kérvényekre, változatlanul nagyon hideg vagy borzasztóan, feleslegesen meleg van bizonyos termekben, soroljam még?
Én javítani szeretnék ezeken a dolgokon, de mindenhol csak falakba, süket fülekbe, és a felelősök hiányába ütközök. Senki se tudja, hogy az adott problémát kinek kéne megoldania...
Szavazz!
ha a kommentesre szavazol,kommentelj!