A célom, hogy vitát kezdeményezzek a minket valóban érintő ügyekről. Szívesen várom bárki válaszát a közgazdász hasábjain, vagy a corvinull.blog.hu-n.
Nemrég a Közgazdaságtudományi Kari Tanács értékelte az alapszakos diplomát megszerzők körében elvégzett felmérést. A kutatás többek között arra kereste a választ, hogy a hallgatók véleménye szerint melyek a kar előnyei. A végzős diákok 99 százaléka említette a diploma presztízsét mint a kar egyik fő vonzerejét, míg utána a tanárok felkészültsége és a tananyag megalapozottsága következett mindössze 50 százalékkal. A presztízs „túlsúlyát” jól mutatja az is, hogy a hallgatók alig járnak előadásokra, szemináriumokra, és az alapképzésen a hallgatók közel 40 százaléka nem szerezte meg időben a diplomáját. Véleményem szerint ez az egész Campusra jellemző probléma, amely a hallgatói érdektelenség egyik jele. De vajon miért is lehet ez?
Oktatásgazdaságtanban két elmélet van arra, hogy miért érdemes tanulni. Az egyik az emberi erőforrás-elmélet, mely szerint, ha többet tanulunk, okosabbak leszünk, ezért várhatóan többet keresünk majd életünk során. A másik megközelítés egy egyszerű jelzéses modell. Ez azt mondja, hogy mindegy mit tanulunk, ha egyáltalán tanulunk valamit, szerzünk egy jó diplomát, azt jól meglengetjük a munkaerőpiacon, ettől azt hiszik, hogy okosak vagyunk, kapunk egy jó állást és majd a munkahelyen megtanuljuk, amit kell. Számomra úgy tűnik, jelenleg a hallgatók az utóbbi modellt jobban preferálják. Mindegy tanulnak-e valamit, csak veretes diploma legyen.
Azt azonban túlzás lenne állítani, hogy minden hallgató így áll felsőfokú tanulmányaihoz. Bologna ide-, tömegképzés oda, meggyőződésem hogy a hallgatók legalább 20-30%-a országos szinten kiemelkedő képességű és azért jön az egyetemre, mert érdekli ez a terület, és komolyan akar vele foglalkozni. De akkor miért nem tesznek semmit azért, hogy az érdektelen többség ne rontsa a diplomájuk értékét és követelnek magasabb színvonalat? A válasz egyszerű: azért mert ők sem az egyetemen akarnak kiteljesedni. A frissen érettségizett hallgatók bejönnek az egyetemre és pár nem túl izgalmas se nem színvonalas, cserébe 50 fős szemináriumon oktatott tárgy után elmegy a kedvük a dologtól. Ritkán akad olyan oktató, aki megpróbálja a tehetséget felkarolni és képes is rá. Nem vonják be a hallgatókat a kutatási munkákba, nem foglalkoznak velük folyamatosan féléveken át, ezzel lehetőséget biztosítva számukra arra, hogy egy tudományterületen elmerüljenek, és ezáltal késztetést érezzenek arra, hogy messze az egyetemi átlag felett teljesítsenek ezen a területen, vagy akár tudományos fokozatot is szerezzenek. Így a hallgatók elkezdenek dolgozni, felvesznek egy második szakot vagy jelentkeznek valamilyen diákszervezetbe.
Az első kettőt igazából nem értem. Úgyis annyit kell dolgozni még az életben, minek az egyetem alatt is, ha nem muszáj? A két szak erőltetése helyett meg jó volna legalább egy szakterületet rendesen megtanulni. A diákszervezeti tagság már könnyebben indokolható, hiszen itt meg lehet tanulni rengeteg olyan képességet, készséget, ami még hasznos lehet az életben (szervezni, konfliktust kezelni, demokratikus értékrendet stb.), az ember életre szóló barátságokat köthet (ki tudja mire lesz ez még jó?), sőt néhány diákszervezetben még az egyetemi színvonalat is megszégyenítő kurzusokat szerveznek. Csak az a baj, hogy a diákszervezeti tanulmányi programok ad hoc alapúak, a tagok azt tanulják, amihez kedvük van, így ez nem pótolhat egy színvonalas egyetemi képzést. De legalább tanulnak valamit, ha az egyetemen úgysem nagyon teszik.
Elvileg egy jó egyetemre járunk, és az oktatók mégsem tudják megfogni a tehetségeket, még azok is nehezen, akiknek megvan hozzá a felkészültségük. Nagy kár érte, pedig jó dolgokat lehetne tanulni az egyetemen is…
