Most viszont ezt olvasom:
Írta: Halász Nóra (Közgazdaságtudományi kari HÖK)
Kedves Érintettek!
Sok hallgatói panasz érkezett a Hallgatói Önkormányzathoz az idei Erasmus pályázat lebonyolításával, főként az írásbeli fordulóval kapcsolatban. A probléma súlyára tekintettel a Pesti Campus Hallgatói Önkormányzata létrehozott egy Erasmus Bizottságot, mely fő feladatául a Nemzetközi Iroda munkájának megkönnyítését tűzte ki a hallgatóknak kiírt pályázatok hatékonyabb és méltányosabb lebonyolításában.
A panaszokat tolmácsoltuk a dékánok és a Nemzetközi Iroda felé, majd a Bizottság tagjaival személyesen felkerestük Kis Norbert nemzetközi rektor-helyettes urat és Veres Erzsébetet, a Nemzetközi Iroda vezetőjét. Úgy tűnt, hogy mindketten nyitottak az együttműködésre, hiszen nemcsak a mi, hanem az ő érdekük is, hogy a hallgatók ösztöndíj elnyerési esélyei ne sérüljenek, s a kapott eredmények valóban azt a sorrendet tükrözzék, ami őket megilleti.
Megállapodtunk abban, hogy a Hallgatói Önkormányzat Erasmus Bizottsága ezentúl aktívan részt vesz a pályázati rendszer kiépítésében, az előző év gyakorlatától eltérően, amikor nem kerestek meg bennünket az új lebonyolítási rendszerrel kapcsolatban. A Bizottság a pályázási időszakban és az azt megelőző előkészületekben is megpróbálja segíteni a Nemzetközi Iroda munkáját a kommunikációban, a hallgatók tájékoztatásában, az esetleges hallgatói panaszok kezelésében.
Ehhez szoros és naprakész együttműködés szükséges, ezért a HÖK delegáltjaként ezentúl rendszeresen tartani fogom a kapcsolatot a rektor-helyettes úrral és a Nemzetközi Irodával, hogy pontosan figyelemmel tudjuk kísérni a külföldi ösztöndíjakkal kapcsolatos változásokat, a lezajló folyamatokat és az elért eredményeket, s tájékoztathassunk Benneteket.
Április végén részt vesz majd a Bizottság egy megbeszélésen, amelyen Kis Norbert úrral és a Nemzetközi Iroda képviselőivel mérlegeljük az eredményeket, s tolmácsoljuk javaslatainkat a pályázási rendszer módosításával kapcsolatban.

Üdvözlettel,
Halász Nóra
HÖK külügyi felelős
forras
Ola!