Történet a következő:
Tanárság fel van háborodva, hogy a diákság magasról letojja az órákat, és üresen kongó termekben kell néhány álmatag metróújságnak elmagyarázniuk az anyagot.
Diákság fel van háborodva, hogy az óráknak jellemzően az égvilágon semmi értelmük sincsen, jobb lesz a nyolcvan perc monoton szövegfolyam melletti punnyadás helyett inkább a vizsgaidőszakban fél órát a könyv/jegyzet felett tölteni.
Jól van-e ez így? Na ná, hogy nem. Lehet-e ezen változtatni? Még szép, no de hogyan?

Kezdjük onnan, hogy mi is lenne egy óra feladata? Leginkább az, hogy az elérhető írásos anyagon felül valamiféle többletet adjon a résztvevők számára. Mármost a mi egyetemi óráink ebből a szempontból nagyrészt - mondjuk ki - feleslegesek. Nincsen értelme ugyanis olyan órákat tartani, amelyekre ott egy könyv is, mivel kézenfekvőbb a diák számára ezt elolvasni a saját ütemében, akkor amikor csak akarja (még ha ez éppen egy vizsga előtti álmatlan éjszaka keretében történik is). Az is érthető, hogyha az ember nem megy be az órára, ahol az oktató szépen tagoltan felolvassa saját ppt-fóliáit, hogyha azt az ember otthon a kiskuckóban egy mézes teával a kezében saját maga is el tudja olvasni, méghozzá ismételten akkor és ahogyan neki megfelel. Mióta létezik fénymásolás (és internet) azóta az órán ledarált számolgatós v egyéb módonszöszölős feladatok gyorsírótanfolyamszerű lejegyzetelésénél ott lenni se a legjobb móka, azt is érdemes inkább otthon emésztgetni.

Hogyan is zajlik jelenleg egy óra? Az oktató persze már az első órán felfedezi a megjelenő diákok szemében felcsillanó érdektelenséget, ami jellemzően csak annyit változik a későbbiekben, hogy még kevesebb szempár tűnik fel. Így némileg érthető, hogy ilyenkor az oktatónak sincs nagy kedve tisztességgel felkészülni az órára, vagy törekedni annak minél érdekfeszítőbb levezénylésére, neadjisten még a hallgatók interaktív bevonására is ("Ezeknek úgyis mindegy"). Ezekután persze a diákok még annyira se mennek be az órákra vagy legalábbis csak az uzsonnát egy kis sudokuval ledolgozni, mert úgy érzik egyszerűen unalmas. Persze van néhány halovány próbálkozás a diákok és a tanárok részéről is, egyfelől az "ebben a félévben már tényleg rendesen bejárok" elhatározás, másfelől meg az óra eleji viccmesélés, avagy a nevetséges "Van valakinek kérdése az elmúlt óra anyagához?". Ezek azonban jellemzően már eleve jellemzően halvaszületett ötletek, ugyanis a rendszer megfelelően tehetetlen ahhoz, hogy ezen néha kicsit szánalmas próbálkozások hatására ne változzon meg nagy hirtelenséggel. Adva van tehát egy ördögi kör, a hallgatók és oktatóik egymást hajszolják az érdektelenségbe. Persze lehet ezt árnyalni, és valóban van maroknyi oktató a Közgázon, akikre köztudottan érdemes bejárni, talán még egy-két jó szakirány vagy tanszék is, meg persze egyszázaléknyi minden órán lelkesen jegyzetelő diák, de ez önmagában kevés.

Hogyan lehetne ezen változtatni?
Nyilvánvalóan csak a rendszerszintű változtatásoknak van értelme. A leglényegesebb lépés az kötelező óraszámok radikális csökkentése lehetne. Az előadásoknak kivételes esetben van értelmük egy jól megírt könyvhöz képest, mégpedig akkor ha az előadó sziporkázó előadói stílussal párosítja széleskörű tapasztalatát, leginkább az előbbi azonban valóban kevesek kiváltsága. A hangsúly ezzel a minden tárgy esetében a szemináriumokra tolódhatna, amelyekből azonban nyugodtan meg lehetne oldani, hogy ezek csak heti egyszer lennének. Az megszűnő előadások és szemináriumalkalmak helyett tessék csak évközi munkát adni, mert ezeknek van értelmük. A minden órára elolvasandó cikkhez vagy könyvfejezethez pár kérdés írásbeli megválaszolása, egyéni és csoportos házi feladatok, minden ami jó, a lehetőség számtalan. Ezzel a szeminárium is értelmes funkciót nyer, ahol lehetőség van a feladatok közös átbeszélésére, vitára az éppen aktuális olvasnivalóról, kérdések feltevésére abból, ami nem volt érthető, és persze kiegészítő információk (háttér) nyújtására. Így mind a diákok, mind az oktatók számára értékes és érdekes elfoglaltság lehet az óra. Mellékhatásként több idő juthat a tanároknak kutatásra, bár ezt azért könnyen elviheti az évközi munkák javítgatása.
Persze emellett az oktatók hallgatói nyilvánosan hozzáférhető véleményezése és főképp bérben is megmutatkozó következményei, az órai aktivitás beleszámítása a jegybe és más hasonló eszközök is jobbá tehetik egyetemi óráinkat.