Ez egy megkésett manifesztum. Régen meg kellett volna írnom, hisz amiről szól, már '89 előtt is nyugtalanított. Nem tehettem azonban, mert kötött a szakmai logika. Aki az eszmék kurrens történetét hideg fejjel szeretné követni, tartsa távol magát a programmatikus érveléstől. Másfél éve - remélem, csak átmenetileg - kiléptem a "pártatlan nézelődő" szerepéből, az ELTE új Közgazdaságtudományi Tanszékének egyik kezdeményezője lettem. Jelentem, el vagyok fogulva. De hát mi értelme közreadni egy megkésett kiáltványt? Visszakérdezek: mi értelme visszazárni az asztalfiókba? Talán már nem időszerű? Én lennék a legboldogabb, ha ebben az értelemben is megkésett lenne.
*
Blogot olvasok, a Corvinus diákjainak mondatait ízlelgetem mind szomorúbban. Szellemi nyomorról, csalásról, provincializmusról tudósítanak a bejegyzések. Arról, hogyan nem akar, nem tud felnőni a magyar közgazdasági felsőoktatás, s ha véletlenül mégis, miként sorvad el oly gyakran megint. Véletlenül - mondom - mert mindig akad eredeti tudós, magával ragadó tanár, aki nem éri be azzal, hogy élvezze a végtelen gyermekkor csalóka nyugalmát. Némelyük hasonló blogokat szerkesztett volna harminc-negyven évvel ezelőtt a "Marx"-on, ám nekik nem adatott sokkal több egy féllegális önképzőkörnél (no meg a féltve őrzött, szobányi Ural 2 számítógépnél). A nyolcvanas években lassan kitárult a világ, el lehetett menni és szabad volt hazajönni. A tanítani vágyó elégedetleneknek pedig elvileg szabad volt bezúdulnia a Közgázra.
és tessék ide kommentelni róla.