Intro
Meghalt a K kar, kész vége. Ezzel meghalt a magyar economics oktatás is. Mindegy is, úgyse értette senki, a policy maker réteg mással van elfoglalva, mint a költség-haszon elemezgetés. Elment a Kertesi Gábor, hagyott itt egy mikro tanszéket, amit a több tekintetben frusztrált Berde Éva és a kirobbantott szakmai botrány okozta ejnye-bejnye ellenére folyamatosan tanító dékán, Trautmann László vezet. Elment a makro tanszéket felépítő és sokáig színvonalasan vezető Pete Péter is, most az ELTE-n küzd a szakindítás és a tanszékalapítás nehézségeivel. Mindkét tanszék esetében a tehetséges fiatalok is zömében más, szakmailag inspiratív helyek után néztek, mivel mindkét távozásnak a szakmai ellehetetlenülés volt az oka. Ma hasonló hangokat lehet hallani a statisztika tanszék háza tájáról is, ami egy karcsúsításon átesett már Kézdi Gábor és ökonometria csoportja távozásával. Az MA szakindítási kérelmek óta látjuk, a Zalai Ernő vezette MatKG tanszék szeretné pótolni az összes eddig hiányolt oktató tudását, azaz övé lesz például a makro MA szak, állítólag ők oktatják majd a statisztikát is. Idén a rendes egyetemi képzésben 2, azaz 2 szakirány indult be az 5-ből, a piacelemző (mikro tanszék) és a makroelemző (makro tanszék), a gazdaságelemző (matkg) nem volt köztük (pár éve nem indult), vélemény nyilvánítás, jónapot.
Miért nem lehet ebben a rohadt magyar felsőoktatásban semmit előrébb vinni?
Azért, mert ha a magyar politikai életben a viszonyok és rutinok évtizedekkel ezelőttiek, akkor a magyar felsőoktatásban feudálisak. Az oktatók zöme „eleve elrendeltségénél” fogva állományban van a tanszéken, ez pedig túl jóindulatúan szólva (mint ahogy az országban esetenként lenni szokott) nem segíti elő a produktív szakmai munkát. Persze, értem én, ezek közül sokan doktori címet szerzett emberek, ha életük céljának szánták a kutatói, oktatói pályát, akkor minden bizonnyal önnön motiváltságuknál fogva beletesznek apait-anyait a céljuk elérésébe, saját és ezzel az egyetem sikerébe is. Sajnálkozva tapasztalja mégis az ember, hogy sűrűn megesik olyan eset, az oktató nem tud rendesen beszélni, sőt, nem érti azt az anyagot, amit le kéne adnia, könyvből másol ezt-azt a táblára, nem tudja megoldani a példát, amit ő adott fel, a plágiumot „legközelebb nem kéne” szöveggel jutalmazza stb.
Sokan az analitikus marxizmusba vetett hitüket a rendszerváltás környékén dobták sutba. Van olyan, hogy sokakat ér egyszerre a megvilágosodás, na.
A régi eszmék hívei egyszercsak meghalnak, egyszerűen kiírják magukat a pixisből, másképp nem távozik, legalábbis ha az embert megválasztják tanszékvezetőnek, nem sokan kérdezik meg tőle, mit csináltál az elmúlt 2 évben. Mindeközben a legminimálisabb adaptációra képtelenek, ezért én érezzem szarul magam, hogy azt kell mondanom, nincs jól ez így ennek a tanárnak nem kéne tanítania.
Halvel? – gyerekes próbálkozás. Kitöltöm, minden évben, persze. A probléma ott van, hogy józanul mérlegelve, nem hiteles. A demokrácia sok helyzetben egyszerűen nem hoz optimális döntéseket, igazságosakat igen, de optimálisakat nem. A leginkább hallgatóbarát tanárokat segít kiválasztani a rendszer, de az egyetemvezetés progresszív gondolkodását nem pótolja. Az egyetem dolga lenne, hogy szakmailag kizárólag nagyon felkészültek legyenek az oktatók. A motivációt egyébként jól mutatja, hogy azt csiripelik a madarak, a tavalyi Halvel notit egy olyan lány nyerte, aki egész félévben Svédországban volt.
Közepe
Persze már annak örülnék, ha az egyetemnek jó lenne a menedzsmentje, olyan, aki tudja, mi a dolga: eladni és fejleszteni a termékét, a tudást. Csakhogy itt új épületekben, felvett emberek létszámában=fejkvótákban=megélhetésben mérik a teljesítményt. Versenyhelyzet? A legbiztosabb jele annak, hogy egy egyetem valóban működik, ha a hobbi erasmusolókon kívül is vannak külföldi diákok, akik versengenek az idejutásért. Ennyi. A nemzetközi verseny. Nem kell ahhoz 2 félévnél több, hogy az ember lássa, milyen tisztító erő és értékítélet lapul a verseny szó mögött.
Folyton sírunk, hogy egy jól működő, pörgő gazdaságban innovációk tömkelegére lenne szükség. Az oktatók jó része nem publikál, nemhogy neves külföldi folyóiratokban, magyarokban sem. Nincs innováció, mit várunk? A magyar gazdaságpolitika jelen állásáért meglátásom szerint igenis felelősek a közgazdászok és ezáltal a közgazdász felsőoktatás is! Amennyiben nincs olyan közgazdász elit, aki hathatósan húzza a vészharangot és megfogja a politikusok kezét, amikor a 18. havi nyugdíjat is beígérik, továbbra is probléma lesz az országban.
A tudományos struktúra mérhetetlen maradisága miatt a valóságtól teljesen elrugaszkodott a tudományos pálya teteje, kérem, ilyen közegben kinek van kedve Magyarországon dolgozni. Ma az akadémia nem más, mint egy szociális klub. Az is látható, hogy a közgazdász szakmában a tényleg tehetségesek fejében meg sem fordul ma a Közgáz PhD, az akadémiai tagság legfeljebb presztízs és megélhetés.
A piac beárazása és az elitkonzerválás ügye
A középiskolás diák felvételi dilemmáját egyszerű huszárvágással (freudi értelemben gordiuszi csomó) oldja meg a legtöbb közgázt végzett diplomás, amikor a „hova menjek tovább” kérdésre az alma mater-t javasolja. Nem tud mást mondani, Magyarországon még mindig a legkevésbé rossz. Persze ez önérdeke is egyben, ezzel legitimálja saját tudását, papírját, barátai reputációját satöbbi. Nyilván hasonló logikával a szegedi közgázt végzett botcsinálta felvételi tanácsadó szintén közgázt ajánl, mert 5-6-7 évvel ezelőtt első helyen ő is a közgázra adta be. Nagy erő van a kiinduló állapotban. A piac áraz, de számításában az is benne van, hogy a fent említett folyamat hatására továbbra is a középiskolások legjobbjai jönnek a Corvinusra, így attól függetlenül, hogy az intézménynek minimális hozzáadott értéke van a közgázt végzetteket veszi fel.
Csakhogy jön a bologna, a diákoknak lehetősége van külföldön MA-t végezni és 3 év alatt kiderül, hogy színvonaltalan intézménybe jár az ember. Alapjaiban változik meg ez a rendszer azzal, hogy ezek a diákok az elismertethető fokozataikkal külföldre is akarnak menni dolgozni, a nemzetközi piac ugyanis nem úgy fog árazni, mint a hazai. A teljesítmény számít.
Mit kéne ezzel az egyetemmel csinálni?
Mindenekelőtt színvonalbeli felhozást, ne az legyen a kérdés, a prágai vagy a varsói közgázt megvertük-e. Alternatíváját kell nyújtani a CEU szintű képzéseknek, ha az economics környékéről keresünk példát. A tényleges pozitív változást hozó módszerekről kell vitázni. Szerintem ténylegesen nemzetközi színvonalú tanárok és tanszékek kellenek, olyan műhelyek, ahol a legkurrensebb témákkal foglalkoznak kutatási szinten és a nyugati elitegyetemeken oktatott könyveket tanítják. Ma már kifejezetten sok színvonalas helyen végzett (akár USA top 10) magyar közgazdász van, akik közül többen visszajönnének tanítani, de a bebetonozott állások miatt nem lehet. Ha másképp nem megy, versenyeztessünk oktatókat. Legyen minden karon egy jól kiválasztott szakmai bizottság és egy évre versenyeztessék az oktatói állásokat. A pályázatokat bírálják el reális mérők alapján, nyelvtudás, külföldi részképzés, publikáció, ajánlólevél, ki tudja, módszertani kérdés. Legyenek kutatói állások konkrét outputtal, hosszabb időre. Sok ötletet fel lehet vetni, tegyük.
Persze több baj van az egyetemen, de részemről a színvonalromlást érzem leginkább súlyosnak.
Ez ellen megérné tüntetni is, komolyan mondom. Nem a tandíj ellen kell, mert az ember diszkontálja a várható plusz hasznokat és kiszámolja, mennyit ér meg neki egy diploma. De az egyetem, a szar képzésével a zsebemből húzza ki a pénzemet. Ez jobb business, mint a biztosítási csalás, de attól még LOPÁS.
