Mindig vicces, amikor vizsgaidőszakban a számonkérések helyszínén ballagva, izgalomtól túltöltődött, bizonyos szempontból felkészült egyetemi diáktársakat lát az ember. Az izgalom oka természetesen nem az, hogy vajon még az utolsó 5 percben sikerül-e átnézni azt a maradék három fogalmat, ami nem teljesen maradt meg a tegnapi sörök miatt, hanem inkább az, hogy a Lajos emlékszik-e még a tegnapi sörözésről, hogy most neki fogom elküldeni sms-ben a kérdéseket. Vajon felkelt már? Vagy a felére lekicsinyített fénymásolatom tényleg jó lesz? Vajon a tanár figyelni fog? Hányan lesznek benn? Ismerem a demonstrátort, az biztos jófej lesz. Az emberek egy részét tehát láthatóan megérintette a szakma, aminek épp az adott tárgy képezi az alapját.

Közben még megjegyezném, hogy nem én vagyok Szent Péter, középiskolában én is puskáztam, de azért az egyetemen mégiscsak szakmát tanulnánk vagy mifene.

Nyilván meg lehetne ideologizálni, hogy ha már folyik ez az „egyetemi lopás” (lásd a blogon lentebb), akkor én is ott játszom át a rendszert, ahol nem vernek orrba érte. De hiába is keresnénk bármiféle eszmei támogatást a dolog mögött (ami önmagában még mindig elég álszent lenne), az egész egyszerű túlélési stratégia, és ezt senki nem is tagadja. A furcsa inkább az, hogy ebből adódnak egészen értelmetlen helyzetek is. Az egy dolog, hogy sokan vannak az előadóban, talán nem vesznek észre, csak egy tanár van benn, az is vak… Az érdekesség abban van, amikor teljesen lehetetlen helyzetekben próbálkoznak meg az emberek különféle puskázási trükkökkel. Biztosan hősök. Írtam ebben a vizsgaidőszakban olyan vizsgát, amikor 5-en ültünk a sóház alagsor egyik termében (aki még nem járt ott: ez nem egy nagy terem). Amikor szerencsétlen demonstrátor megfordult, hogy felírja a táblára a vizsga végét, az egyik srác elkezdte gyakorolni a fotózás művészetét egy telefonnal. Természetesen annak van hangja. Persze azt nyilván tudta a srác is, hiszen az övé. Természetesen lebukott. Szintén hasonló létszám mellett vki, behozta az előre megírt tételeit, és mivel a cuccát hátulra le kellett pakolnia, még az előzetesen vaknak, süketnek, halmozottan hátrányos helyzetűnek feltételezett tanárok is észrevették, hogy őelőtte dolgozat helyett talán egy kisebb regény vázlatai találhatók, mert a dolgozat az nem 18 oldalból állt. Ilyen sztori persze van elég.

Mit tesznek a tanárok? Semmit. Kiküldik az adott illetőt, aki a következő vizsgán tiszta lappal indulhat. Esetleg rámosolyognak ironikusan, ez most nem jött össze barátom. Ha az érintett nem veszi észre a lesújtó, már-már megsemmisítő iróniát, akkor magára vessen. És a tanár maga pedig ismét bizonyította jó humorérzékét, talán az erre fogékonyabb diákok még fel is figyeltek rá, de ők amúgy sem puskáztak.

A kialakult kultúrák ellen talán csak a fenyegetés hathat. Ha megfelelően nagy a büntetés és van mellette hitelesség, akkor az elrettenthet a cselekedettől. Mondjuk, akit puskázáson érnek, az már ne vizsgázhasson abból a tárgyból az adott félévben. Vagy ismételje meg az egész félévét. Ez talán hatna.

A blogon korábban már említett egy hetes vizsgaidőszak erre is jó lehetne. Ha egyszer kiküldtek, csak a következő évben mehetek újra.

A jelenlegi rendszerben, elmegyek úvézni, ami vkinek ráadásul ingyen van, a hülyének is megéri puskázni. Vagy máshogy fogalmazva, az ösztönzők alapján hülye az, aki nem puskázik.